Ez egy nagyszerű hely a felnövekedéshez

Bemutatjuk iskolánkat

TÁMOP PÁLYÁZATOK

Galéria

Tehetségpont

Események

 

   Valóban jó befektetésnek bizonyult a pályázatnak köszönhetően vállalt program. Kollégáink sikeresen végezték el az első évet a vállalt képzéseken. Tapasztalataikat folyamatosan alkalmazzák munkájukban, és a belső továbbképzéseken munkaközösségeik tagjaival is megosztják.

Kétségtelen, hogy az 50%-os munkaidő kedvezménynek köszönhetően kevésbé leterheltek. A folyamatos tanulás mellett mindig felkészülten jelennek meg óráikon, tanítványaikra fokozottan oda tudnak figyelni.

A projekt második évében járva rendeztük meg

a „Hallgatói konferenciát”, melyen

· Bagi Anna „Az iskolai agresszió” címmel tartott előadást iskolánk pedagógusai számára. Előadásában számos tanulmány idézett tapasztalata mellett olyan esetekről is beszámolt, ami nálunk, a mi tanulóinkat érintve tapasztalható. Minden esettanulmányához a probléma megoldási-, feloldási lehetőségeit is elmondta. Mindannyian nagyon hasznosnak ítéltük a hallottakat.

· Ugrinné Kathi Anikó „A család szerepe a tehetség kibontakoztatásában” címmel tartott nagyon szórakoztató előadást a következőkben, amiben mindannyian szülőként is magunkra ismerhettünk nem csak pedagógusként.

Harmadik kollégánk, Bánya Sándor márciusban tart belső továbbképzést az IKT eszközök tanórai használatának lehetőségeiről.

   Sikerüket látva tantestületünk több tagja is szívesen venne részt hasonló programban. Többen idegen nyelvű vagy ECDL tanfolyamokon szeretnék magukat képezni. Megnőtt a pályázati aktivitás is. Be kell látnunk, hogy az intézmények sikeres működésének, fejlődésének egyik kulcsa a folyamatos megújulás, a kompetenciák fejlesztése, az újabb források megkeresése.

                                                    Thurzó Judit szakmai vezető

 

                                    << vissza a kezdő oldalra

 

Elérhetőségek:

Telefonszám: 52/479-582

Faxszám: 52/541-072

E-mail:      petofi@iskola.debrecen.hu

                 S-petofi50@freemail.hu

„Beruházni a tudásba mindig a legjobban megtérülő befektetés.”
(
Benjamin Franklin)

Petőfi Sándor Általános Iskola Debrecen

A programban résztvevő közoktatási intézmények:

 

                 Debreceni Egyetem

                 Bölcsészettudományi Kar

                 www.unideb.hu

                 Debrecen, Egyetem tér 1.

                 06 (52) 512-900

 

 

                                  Debreceni Egyetem                                   Gyermeknevelési és

                                  Felnőttképzési Kar

                                  www.degyfk.hu

 

 Hajdúböszörmény Désány István u. 1-9.

06 (52) 229-433

 

                                  Eszterházy Károly                                   Főiskola                                                   Temészettudományi                                   Kar

                                  www.ekft.hu

 

Eger, Eszterházy tér 1.

06 (36) 520-400

 

Közreműködő Szervezet:

     

 

1134 Budapest

Váci út 45. „C” épület

06 (1) 273-4250

Levélcím:

1385 Budapest Pf. 818